A Bálint Házba költözik a BZSH szakgimnáziuma

Az egyik legnépszerűbb zsidó közösségi hely, a Bálint Ház budapesti, Révay utca 16. szám alatti épületébe költözik idén a Külkereskedelmi Szakgimnázium a Mazsihisz-BZSH döntésének eredményeként.
photo

Amint azt Salusinszky András, a szakgimnázium vezetője elmondta: örülnek neki, hogy a Budapesti Zsidó Hitközség a belváros szívében bocsátott rendelkezésükre két épületszintet, ahol – a szükséges átalakítási és felújítási munkák után – modern, minden igénynek megfelelő székhelyen folytathatják tevékenységüket. Mint kifejtette: a Bálint Ház felső két szintjén tíz tantermet és egy könyvtárat alakítanak ki, ahol a nappali és az esti létszámot is belekalkulálva a reményeik szerint akár 700 tanulónak biztosítanak oktatási lehetőséget.
 
A diákok a Bálint Ház minden infrastruktúráját élvezni tudják majd: lesz büfé meleg ebéddel, rendelkezésükre áll a konditerem, és részt vehetnek a kulturális- és sportfoglalkozásokon. Salusinszky András hozzátette: külön jó hír, hogy az épületben a Scheiber Iskolával együttműködve a vidéki tanulók kollégiumi elhelyezéséről is gondoskodni tudnak.
 
Az igazgató és a Külkereskedelmi Szakgimnázium tanári kara köszöni a BZSH elöljáróságának a támogatást és a bizalmat, amelynek eredményeként a belváros közepén lényegében egy új iskola és kollégium kezdheti meg működését.